Sokan voltatok kíváncsiak,hogy mennyivel másabb HELLP-esnek lenni külföldön. Jöjjenek tehát Csilla sorai a kórházi létről:
Arról a napról sajnos nem sok emlékem van mikor megszületett a kislányom. Mikor magamnál voltam a férjem volt ott a sógornőmmel.Szegénykém nem tudott vezetni annyira izgatott volt, így a nővére hozta. Mondta, hogy minden rendben ne aggódjak. Másik kép: hogy odatoltak az inkubátorhoz és ennyi.
Másnap reggel felébredtem egy kis időre, de semmi erőm nem volt. Fájt minden. Nővérek nagyon kedvesek voltak és segítőkészek, aztán újra visszaaludtam. Délután keltem fel, akkor lettem teljesen a tudatomnál. Jött a férjem újra és megmutatta a képet Liliről. Olyan kis törékeny és icipici volt. De a miénk. Mondta hogy mikor megszületett láthatta egy kicsit, 1360 gramm. Ki voltam készülve ettől.Hogy lehetett ez? Életben fog maradni egyáltalán? Mi lesz, ha valami károsodása van? Annyi kérdés volt a fejemben és kétségbe estem. Aznap láthattam először.
Az osztályra csak csengetés és név bemondása után lehetett bemenni. Mindjárt ott volt egy kézmosó és fertőtlenítő. Végig mentünk egy folyosón és a második szobában volt, ott is újra fertőtlenítés. 4x kellett már a fertőtlenítőből nyomni. Ez megmaradt. Végül megláthattam és csak sírni tudtam. Tele volt csővel, a bőre átlátszó és láttam minden szervét. Egy kis fészekbe volt belefektetve. Mondták hogy ezzel imitálják a méhemet. Neki olyan mintha még bent lenne. Jaj, olyan pici volt. A szobában még 3 inkubátor volt. Nagy tágas tér, mindenhol monitorok. Itt minden nap más nővér volt érte felelős. Mikor reggelente mentem le hozzá(én a harmadik emeleten, ő az elsőn volt a PIC-en) mindig odajött az aktuális nővérke és elmondta, hogy éppen hogy van, mennyit evett éjszaka. Orvossal csak akkor tudtam beszélni ha időpontot kértem. Tájékoztatással meg voltam teljesen elégedve.
Az inkubátorra ki volt ragasztva róla egy kép és rajta a születési adatai. Ott 980 gramm állt és kiderült, hogy a férjemnek egy nővér rosszul adta meg ugyan is összekeverték egy másik babájéval. Már a 1360 grammnàl is kibuktam, itt ennél azt éreztem: "Hogy te jó ég! El fogom veszíteni a gyermekem." Nagyon nem bíztam a dolgokban, mindenhol a rosszat láttam. De aztán megértettem, hogy a gyerekemnek én kellek, az erőm, a pozitivitásom. Nem sírhatok mindig ha itt vagyok, nem érezheti ezt. Aztán összeszedtem magam. Szerdáig a katétert bent hagyták nálam, mert addig a vérnyomásom 150 és 170 között mozgott. Felkelni se tudtam, persze amúgy se ugráltam volna a császár után. Így ha menni szerettem volna a kislányomhoz csöngetnem kellett és feltoltak.
Koraszülött babáknak fontos az anyatej,hangoztatták. Már vasárnap el kezdtem a fejést. Nagyon ügyeltek rá, mindig kérdezték, hogy fejtem-e. 3 óránként kellett. Egy kis lezárt pohárba került egy hűtőbe,amire rá kellett írni az én nevem, a lányom nevét a fejés idejét, az aznapi dátumot és a lefejt mennyiséget. Sajnos mivel én még gyógyszert kaptam a vérnyomásomra, ezért a tejem önthettem ki. Először az 5. napon kaphatott a tejemből,addig tápszert kapott.
Minden nap meg volt, hogy melyik részét lehet megérinteni a babámnak. Rá volt ragasztva az inkubátorra, hogy ma a pl. láb akkor ha aznap benyúltam hozzá ,amihez engedély kellett az őt ellátó aznapi nővérkétől csak a lábát érinthettem meg.
Ha megszeretnéd osztani a saját Hellp-es sztorid vagy koraszülött babád van, nyugodtan keress meg!
E-mail: szilviaraska@gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése