Hétfőn hajnalban a Szent Margit Kórházból taxival körülbelül fél óra alatt jutottunk az 1-es Női Klinikára, ahol rögtön a szülőszobát kellett keresnünk. Apukára rázárták az ajtót, engem pedig kértek,hogy azonnal vetkőzzek le,megvizsgálnak, illetve gyorsan adjak egy vizeletmintát. Ezután kérték,hogy már csak a SOTE-s hálóinget öltsem magamra és szemben felveszik az adataim. Az adatfelvétel alatt érdeklődtem meg,hogy mégis mi ez a betegség amivel itt tartanak, még mindig nem volt teljesen tiszta,hogy most mi is történik velünk.
"Innen már csak kettőben jönnek ki !"- mondata a hölgynek nagyon megijesztett. Ezután a nővérpulthoz legközelebbi szobához vezettek. Lefeküdtem,az infúziók egymást érték, Áron kapott tüdőérlelőt,kaptam gyógyszert a vérnyomásomra illetve vér és vizelet vizsgálatok voltak soron. A hasamon 0-24-ben ott volt a CTG. Beengedték a párom, aki ez idő alatt hazaszáguldott a kórházi csomagomért, majd amennyit tudott velem volt. Áldottam is az eget,hogy volt annyi eszünk,hogy a 20. hét környékén összepakoltuk a kórházi felszerelésem a szüléshez.
Érdekes hely volt, 3 elkülönített vajúdórész illetve egy fürdő/wc, valamint a gyógyszeres sarok ahova a megszületett babákat hozták ordítva ellátni, esetenként az apukának odaadni. Az újszülöttek miatt a villany mindig égett, éjszaka is, hisz folyamatosan születtek babák.
Az egyik ágyon viszonylag sokáig mellettem volt valaki, de hosszú órák teltek el, mire egyáltalán kommunikálni tudtunk egymással. Tudtam,hogy vele is nagy baj lehet ha intenzív megfigyelésen van ő is. Azt akkor nem gondoltam volna,hogy innentől kezdve minden nap találkozni fogunk a babáink miatt még hosszú-hosszú ideig. A harmadik ágyon folyamatosan váltották egymást az emberek.Mivel feküdtem és el voltunk választva, így csak fél füllel hallottam kivel mi történt.Volt egy lány akinek mind a két babája meghalt., ő maga pár nap alatt rendbe jött testileg az intenzív császáros őrzőben. Egy másikat a terhespathológiáról hoztak le, mert már nagyon unta,hogy hetek óta ott fekszik és azt állította és imitálta,hogy elfolyt a magzatvize és arra várt,hogy hátha megcsászározzák, de persze lebukott,hogy semmi baja. Vele később 1 napra egy szobába kerültem, ekkor is folyamatosan arra játszott,hogy ki kelljen venni a babát. Naphosszat lépcsőzött, járkált ki cigizni, de csak nem engedték ki. A szülésem után hetekkel boldogan közölte a folyosón, amikor én arra vártam,hogy beengedjenek a NIC-re,hogy végre programcsászárral kivették a babát és teljesen egészségesen egy majd 3 kilós babát szült. Ekkor nagyon igazságtalannak éreztem,hogy ő mindent megtett,hogy ő kiűzze magából a gyermekét és mégis egészséges gyereket szül, én meg vigyáztam rá és mégis az intenzívre kell járnom hozzá. A többiek akik oda kerültek csak pár órát töltöttek ott a mellettem lévő ágyon, legtöbbjüknél magzatburok leválás volt a probléma.
A nővérkék alig néztek rám, maximum annyit közöltek,hogy most mit fognak csinálni. Különösebb nyomot nem hagytak bennem, jó volt,hogy az egyik leányzó onnan származik ahonnan mi a párommal, így kicsit úgy éreztem jobban figyel rám.Mivel oktatókórház sokszor jöttek hallgatók benézni például a vizitre, egyetlen nagyon szürreális élményem volt, ami most is még kísért. Jött egy doki köszönt, közölte a nevét, majd azt,hogy húzzam fel a lábaim. Oké, hát gondoltam megvizsgál. Igen, nem is akárhogyan. Megjelent kb. 15 orvostanhallgató közben, a nővérke pedig egy liter kancsó vízzel, a doki szó nélkül odalocsolta a lábam közé és manuálisan megvizsgált. Közölte,hogy rendben és továbbment, még a főleg külföldi orvostanhallgatók egy része bámult rám, alattam minden tiszta víz volt, én meg csak azon gondolkodtam,hogy ez most mi volt?! Hosszú percek teltek el mire alám raktak egy tiszta lepedőt, én pedig úgy éreztem,hogy most azonnal felkelek és elviharzok innen. Előtte is és utána is vizsgáltak manuálisan, de egyiknél sem éreztem azt, mint ennél a dokinál,hogy teljesen egy bábúként kezel. Csak azt sajnálom,hogy a nevét nem jegyeztem meg.
A szülőszobán a legnehezebb dolog mégis az a sok újszülött volt, mindegyik nagy volt és egészséges. Ordítottak, sírtak, én pedig belül sírtam és abban se voltam biztos,hogy én a saját babámat látom-e majd élve.
Próbáltam pihenni, de nem ment. Enni nem kaptam napközben,hisz nem lehetett tudni,hogy mi lesz. A cukrom nézték folyamatosan ettől függetlenül. Este ehettem és lezuhanyozhattam, aztán megint visszakerültem infúzióra. Alvás közben instabil volt Áron szívverése,de kapott cukrot, ami segített.Másnap délelőtt megint zuhanyozhattam, de enni megint nem kaptam.Elküldtek áramlásvizsgálatra, a magzatvíz kevesebb volt, illetve Áron se kapott elég tápanyagot, rossz volt az áramlás. Aludni kb. 36 órán át nem tudtam, amikor sikerült akkor is csak már a brutális fáradtságtól.A harmadik napon délután átmehettem a terhesosztályra.
